A hibáinkat szeretnünk kell!

Home / Egyéb / A hibáinkat szeretnünk kell!

A hibáinkat szeretnünk kell!

Kategória Egyéb

“A hibáinkat szeretnünk kell!” – Olyan sokszor hallottam mostanában ezt a mondatot, hogy egyszerűen leültetett a gép elé…

Őszintén, ki szereti a hibáit? Kevés ilyen embert ismerek… A legtöbben furcsán néznek rám, és nem igazán értik, ha azt mondom: a hibáinkat szeretni kell!

Én magam is sokáig így voltam ezzel. Nem szerettem vásárolni, mert utáltam magam a próbafülke tükrében megnézni, minimum egy  “szörnyű esztétikai” hibát mindig találtam magamon. Az iskolában is értek kudarcok, pedig jó tanuló voltam, mégis egy-egy rosszabb jegy után teljesen “kivoltam” magamra. A sportban is akadtak nehézségeim, annak ellenére, hogy sokáig élsportoló voltam, mert tökéletesen elhittem az edzőim kritikáit, hogy lusta vagyok, “fakezű” (kosárlabdáztam), ügyetlen, fegyelmezetlen, alkalmatlan erre, arra stb. – persze ezeket a kritikákat mindig feszült helyzetek szülték.

A kép évek elteltével mit sem változott, csak ma már dolgozunk, pénzt keresünk. A munkavállalók zöme frusztráltan jár dolgozni, hiszen az elvárások sokszor túlzottak, vagy nincsenek jól definiálva, ezért ha valaki hibázik, a főnöke azonnal leszidja, megbünteti, esetenként megalázza a kollégák előtt, így örökös gyomorgörcs az élete.

Vagy nézzünk egy profi sportolót, aki szintén stresszel, mert ha ront, az edzője azonnal leüvölti a fejét. (Tisztelet a kivételnek.) Akkor is megrovásban részesül, ha nem hozza a súlyát, ha nem tud koncentrálni az edzésen, mert egész éjjel tanult a másnapi vizsgára, vagy dolgozatra, vagy azért, mert összeveszett otthon a szüleivel, a barátaival, vagy egyszerűen csak rossz napja van. Ha nem sikerül az, ami tegnap jól ment, ha nem elég kreatív, vagy nem követte kellően a megadott utasításokat, akkor jön a feketeleves. Ösztönzés, motiváció helyett tehát a gyakorlat a büntetés, mondván nem kell vele kesztyűs kézzel bánni, csak az emberfeletti munka hozhat eredményt.

Azt hiszem sokan magukra ismertek a példák alapján, még ha csak érintőlegesen is, mivel évtizedek óta Magyarországon a motiváció első számú eszköze a szidás és a büntetés.

 

 

Amitől félünk, az megtörténik!

Egy törvényszerűséggel azonban érdemes tisztában lennünk. Minél jobban aggódunk valamiért, annál valószínűbb, hogy az bekövetkezik! A szónak – és sajnos sok esetben a gondolatnak is – teremtő ereje van, még akkor is, ha csak belül és halványan dolgozik bennünk a kétség és a félelem. Amire összpontosítunk, az megtörténik velünk! A félelem elhatalmasodik rajtunk, és ez szüli majd az önbecsülés, önbizalomhiányt, a motiválatlanságot, a fókusz vesztést, vagyis amikor elhisszük magunkról, hogy nem vagyunk ügyesek, tehetségesek, alkalmasak arra, amivel foglalkozunk. Az út pedig a teljes kiégésen keresztül a pszichoszomatikus megbetegedések felé vezet. (A multi környezetben jól ismerik ezt a jelenséget.)

A fenti szituáció azt hiszem mindenki számára ismerős, hiszen olyan elvárás-rendszerben nőttünk fel, amely nem tolerálja a hibákat. Állandósult az eredménykényszer, ami a sikerekben, profitban, bevételben, győzelemben mérhető és ebben tulajdonképpen nem hibáztathatjuk a szüleinket, a vezetőket, az edzőket sem, hiszen őket is ugyanez az elvárás nyomasztja – még magasabb szintről.

Nehéz ebből kilábalni, hiszen nem kaptunk és nem is kapunk más mintát, szinte csak ezt. Vagyis a pozitív megerősítés nem megszokott gyakorlat Magyarországon és annak is nehéz a dolga, aki mégis ezzel próbálkozna. Sokan nem is tudják, hogy hogyan kezdjék el. Szerencsére vannak, akiknek ez “érzésből jön”, de olyanok is akadnak, akik szánnak rá időt és energiát, hogy megtanulják ezt a fajta technikát.


Szemléletváltásra lenne szükség!

Mondok néhány szemléletes példát és minden világossá válik.

Például, ha a tanár egy felmérő után nem leszidná a gyerekeket “már megint nem tanultatok eleget”, hanem azt mondaná: Erre a dolgozatra azért volt szükség, hogy tudjam, hogy hol álltok. Nem szeretném azt ismételgetni veletek, amit már úgy is tudtok, csak azt szeretném, amiben még fejlődhettek. (Persze ehhez egy egész rendszert át kellene állítani, de a pozitív hozzáállás még így is csodákra lenne képes…)

Vagy egy edző, aki egy gyengébben sikerült verseny, vagy meccs után képes lenne átlátni, hogy mi történhetett a versenyzőjével, kimondani azt és felhívni a figyelmét az apró előrelépésekre. Pl.: Ma valahogy nagyon “fáradtan” versenyeztél, de jó volt látni, hogy így sem adtad fel, tudtál küzdeni. Fontos, hogy ez és ez a mozdulat mindezek ellenére is tökéletes volt. Ez jó alap a következő versenyre, így tudunk már másra is koncentrálni stb.

A hibák tehát fejlődésre ösztönöznek minket. De egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szemszögből nézzük őket, és hogy a súlyuk alatt összeroppanunk, vagy kielemezzük őket és tovább lépünk. Soha ne felejtsük el, hogy a hibáink adnak lehetőséget és irányt az új utak keresésére, a tanulásra és a fejlődésre. Ezért kell a hibáinkat szeretnünk és ha ebből a megvilágításból nézzük őket, akkor szerethetőek is!

Jelentkezz most ”haladó” Sport Coach képzésünkre

Haladó sport coach továbbképzés – már végzett coachoknak.

 

zelinka-ildiko

Zelinka Ildikó

sport coach, szupervisor, kommunikációs szakember